Mostanában sok szó esik a személyes határok meghúzásáról, arról, hogy miért szükséges őket felállítanunk, hogyan mondjunk NEM-et, ha kell, vagyis, hogyan védjük meg önmagunkat. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy mi van akkor, ha ezek a énhatárok nemhogy jól definiáltak, hanem különösen erősek, szinte áthatolhatatlanok.
Milyen az, ha „elég jók” a személyes határaink?
A személyes határaink egyfajta önvédelmi és kapcsolódási segédletként működnek az életünkben. Ha jól állítjuk fel és jól is képviseljük őket, egyértelműen képesek vagyunk
- tiszteltben tartani a saját magunk és mások értékeit, véleményét,
- NEM-et mondani, ha valamit nem akarunk;
- IGEN-t mondani, ha valamint akarunk;
- megválogatni a kapcsolatainkat;
- elfogadni mások személyes határát;
- felismerni és kifejezni a saját szükségleteinket.
Az énhatárainkat több csoportba oszthatjuk attól függően, hogy milyen életterületet érintenek. Ha nincs nehézségünk azzal, hogy felismerjük, hol kezdődik a számunkra nem megfelelő terep, könnyen ki tudjuk mondani az alábbi mondatokat, ha szükséges:
- Érzelmi határok: „Számomra kellemetlen, hogy ezt a témát velem akarod megbeszélni.”
- Anyagi határok: „Nem akarok pénzt kölcsönözni neked.”
- Energia befektetésre vonatkozó határok: „Ha segítségre van szükséged, kérlek, hogy jelezd nekem.”
- Idővel kapcsolatos határok: „Nem olvasom a munkahelyi leveleimet hétvégén.”
- Mentális határok: „Tisztelem a véleményed, de a saját döntésemet szeretném meghozni az engem érintő kérdésben.”
- Fizikai határok: „Kérlek, hogy ne nyúlj hozzám.”
Fontos ugyanakkor, hogy bármit és bárhogy mondunk személyes határaink védelmében, a szavakon túl sokkal árulkodóbb az, ahogy mondjuk: a hangsúly, a metakommunikáció, a gesztusok, a testtartás.
Miből tudhatod, hogy a személyes határaid erősítésre szorulnak?
Eszembe jutnak az amerikai kertvárosokban játszódó filmek: az idilli környezetben, tündéri házikók sorakoznak egymás mellett. A házak előtt virágoskertek, smaragd színű fű… de kerítés sehol. Elvileg az egyetlen bosszúság, hogy a szomszéd macskája éjjel már megint ott hagyott valamit a küszöbön… Vajon segítene ezen a helyzeten egy helyes léckerítés, vagy végképp elrontaná ez idilli képet?
Az alábbiakra figyelhetsz fel gyenge személyes haátrok esetén
- túlságosan sok és túlságosan személyes információt adsz ki magadról, akár idegeneknek is;
- kifejezetten nehezedre esik NEM-et mondani;
- túlságosan bevonódsz mások -akár közel állnak hozzád, akár nem- életébe, problémáiba;
- nem mersz kiállni magadért, ha bántanak, megsértenek, megszégyenítenek;
- tartasz attól, hogy visszautasítanak, ha kinyilvánítod a véleményedet, igényedet;
- kifejezetten sokat adsz mások véleményére. Olyanokéra is, akik nem állnak közel hozzád;
- kerülöd a konfliktusokat;
- egyenlőtlen kapcsolatokba keveredsz, ahol inkább te adsz magadból, előtérbe helyezve a másik szükségleteit;
- minden feladatot elvállalsz, mert úgy érzed, ezzel tudod megmutatni, hogy értékes vagy.
Kliensem Barbar mesélte magáról:
„Sokszor érzem úgy, hogy nem tehetem meg azt, hogy ne vállaljak el egy feladatot a munkahelyemen. Valahol örülök neki, hogy ennyire számítanak rám. Mondjuk mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy azt is én végeztem el, amihez egyébként semmi közöm, mégis, szinte lelkiismeret furdalásom támad, mikor azt érzem, ez így lehet, hogy nem OK.
Számomra könnyebb, hogy jó véleménnyel vannak rólam és nem okozok gondot, mint hogy megmondjam, mit akarok. Így nincs konfliktus….
Volt egy szoros baráti kapcsolatom, ami furcsán ért véget és valahol azóta sem tudtam lerendezni magamban. Az életének egy nehéz szakaszában ismerkedtünk meg ezzel a barátnőmmel. Egy ideig sülve-főve együtt csináltunk mindent, egymás bizalmasai voltunk. Meghallgattam, segítettem, bátorítottam, éjjel-nappal számíthatott rám. Mikor pedig nekem lett volna szükségem a segítségére, hirtelen nem ért rá, nem szívesen töltött velem időt, sőt, egyenesen megszólt azért, mert sokat panaszkodom. Ez persze szomorúvá tett, nem értettem, mi változott meg.”
Várárok, kőfal és szögesdrót – avagy, a túl erős énhatárok
A közhiedelemmel ellentétben nem csak az okozhat problémát, ha nem húzzuk meg a személyes határinkat, hanem az is, ha falakat építünk magunk köré. Úgy gondolom, ez utóbbiról azért esik kevesebb szó, mert látszólag (!) alig-alig kell problémával megküzdenie annak, aki a sziklaszilárd énhatárai miatt erős védelmi vonal mögött éli az életét. Pedig a látszat lehet, hogy csak látszat.
Gondoljuk például egy kagylóra. A kemény páncél komoly védelem, de szüksége is van rá annak a puha lénynek, aki a héjon belül él, hiszen máskülönben elpusztulna. Kérdés viszont, hogy nekünk, embereknek, vajon miért van szükségünk ezekre a láthatatlan, de annál hatékonyabb, képzeletbeli aknamezőkre, sorompó rendszerekre, szögesdrót tengerekre magunk körül?
Ha túlságosan erős védelmi vonallal, énhatárokkal rendelkezel ezek lehetnek rád jellemzőek:
- gyakran elutasítod a közeli, szorosabb emberi kapcsolatokat;
- bizalmatlan vagy, gyanakszol arra, aki közelít hozzád;
- nem kérsz segítséget, bármi is történjen, mindent elintézel magad, még ha nehezebben is meg vagy tovább is tart, mint valaki közreműködésével;
- vezetőként nem delegálsz feladatokat, mindent te akarsz kézben tartani. Nem bízol abban, hogy a munkatársaid elvégzik a munkájukat;
- előre „látod”, kivel mi a baj, kiben miért nem lehet megbízni és ez hamar be is bizonyítod magadnak;
- passzív vagy, nem vállalkozol semmire, egyenesen kihúzod magad a kötelezettségek alól;
- nehezedre esik IGEN-t mondani, jellemzően az első reakciód az, hogy NEM;
- nyíltan vállalod, hogy nem vagy csapatjátékos, ezért nem is veszel részt semmiben.
Kliensem, Gábor így mesélte el a helyzetét, mikor elkezdtük a közös munkát
„Alapvetően nem vagyok jóban az emberekkel. Már gyerekként is főleg egyedül játszottam. A többiek furák voltak, sosem érdekelték őket azok a dolgok, amik engem, úgyhogy megtanultam, hogy jól el tudok lenni magam is.
Nem szeretek panaszkodni, és azt főleg nem szeretem, ha valaki a saját ügyeivel traktál, hiszen én sem teszem. Mindenkinek megvan a maga baja… A kollégáim nagyon pletykások és állandóan lelki életet élnek ahelyett, hogy dolgoznának inkább. Legszívesebben egyedül dolgoznék, csak sajnos erre nincs lehetőségem és egyébként meg, a munkámat szeretem, csak embereket ne kéne látnom.”
Erős énhatárok, gyenge énhatárok… jól van ez így?
Akár erősek az énhatáraid, akár gyengék, érdemes elgondolkodnod azon, hogy úgy állank-e dolgaid, olyanok-e kapcsolataid, amilyennek szeretnéd, hogy legyenek. Ha a kérdésre a válasz igen, akkor nincs probléma.
Ha a válaszod az, hogy nem, fontos, hogy tudd, van lehetőséged arra, hogy alakíts, változtass azokon a helyzeteken, amik számodra nem megfelelőek.
Önmagad, a belső világod megismerésével, vagyis önismereted, tudatosságod fejlesztésével sokat tudsz tenni azért, hogy optimális személyes haárokat alakíts ki. Vagyis, hogy rosszérzés és gyomorgörcs nélkül mondj szívből IGEN-t vagy éppen, szívből NEM-et arra, ami előtted áll.
Tranzakcióalitikus szemléletben dolgozó coachként kiemelet témaként foglalkozom a személyes határok ideális kialakításának kérdésével. Ha úgy érzed, eljött az idő, hogy változtass, fordulj hozzám bizalommal és nézzük meg, hogyan tudnánk együtt dolgozni a saját énhatáraidon! Én IGY segíthetlek Téged.