„A folyamat felénél éreztem, hogy megjelent bennem egy könnyedség érzés és ez azóta is megvan és egy nagyon mélyről jövő öröm érzéssel is párosult. Megengedőbb lettem önmagammal és így már másokra is máshogy tekintek. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nehezebb napok, de mivel jobban törődöm magammal, az érzéseimmel és a pihenésemmel, gyorsabban visszatérek a kiegyensúlyozott állapotomba.
El tudom fogadni azt, ahol most éppen tartok. Tudok szeretetteljes lenni magamhoz akkor is, amikor még nem sikerül valami. Bízom magamban, mert tudom, hogy egy értékes ember vagyok és nem kell azonnal tökéletesen csinálnom mindent. Ez nem felmentés és felelősség hárítás, hanem a belső kritikusom megszelidítése, hogy akkor szóljon amikor tényleg helye van.” – Anita (52)