Előfordult már veled, hogy minden szándékod ellenére egy-egy beszélgetésben, kommunikációs helyzetben alul maradtál? Mintha valami legbelül arra kényszerített volna, hogy a határaid meghúzása, önmagad képviselése helyett inkább szép csendben alkalmazkodj… Kívántad már, hogy bár csak több önbecsülésed, önbizalmad lenne és jobban ki tudnál állni magadért? Nem vagy ezzel egyedül, ismerd meg Évi történetét!
Bátortalan kommunikáció, lefagyás? Nézzük meg, hogy mi is lehet mögöttük!
Éva azért fordult hozzám, mert rendre számára nehéz, furcsa kommunikációs helyzetekbe keveredett és szeretett volna rájönni, hogyan tudna ezen változtatni.
Elmesélte, hogy legyen szó akár egyszerű, hétköznapi helyzetekről, akár munkahelyi szituációkról, a „beszélgetés” egy pontján kellemetlenül, sőt, gyakran megszégyenülve érzi magát. Előfordult vele már többször, hogy lefagyott a másik reakciójától, nem tudott megfelelően válaszolni, kiállni magáért.
Probléma számára az is, hogy kifejezetten nehezen húzza meg a személyes határait, nem mer NEM-et mondani, legyen szó baráti szívességről vagy munkahelyi feladatokról. Ezek miatt persze hamar kialakult róla a „mindent megoldó, bevállaló és cserébe semmit sem kérő barát”, aki mindenkiről gondoskodik és a ”mindig mindent rá lehet bízni, mert az úgy is elkészül kolléga” képe, aki akár más helyett is dolgozik. És bár érzi, ezek a szerepek számára már egyre terhesebbek, mégis lelkiismeret furdalása van, mikor nagy ritkán a sarkára áll.
Ki is vagy te valójában?
Mikor azt kezdtük feszegetni, hogyan is érzi és látja saját magát, a helyzetét azután, hogy megosztotta a problémája lényegét, eleinte nem tudott mit kezdeni a kérdésemmel. Bár nagy energiát fektetett abba, hogy válaszoljon, inkább azon igyekezett, hogy jó választ adjon, legyen az bármi is… Feltűnt, hogy leginkább a másik fél szempontjából határozza meg önmagát (“XY azt mondja, ilyen és ilyen vagyok…”), vagy az alapján, hogy mit “kellene” tennie, hogyan “kellene” viselkednie.
Ügyelt arra is, hogy érzéseit nagyon visszafogottan fejezze csak ki. Mégis, mondatai sokszor saját maga számára is kuszák voltak, és gyakran jelezte, tudja mit szeretne, de nem tudja jól megfogalmazni, bátortalannak érzi magát.
A dolgot természetesen nem hagytuk annyiban. Elidőztünk a sok “kell” és “kellene” parancson, amik ilyen élénken jelen voltak a gondolataiban, és olyan -látszólag banális- témákhoz is eljutottunk, mint az önbizalom, önbecsülés kérdése.
„Kezdem érzékelni a kimondott szavaim és a valós érzéseim közti különbséget. Majd pedig azt a terhet, amit ezáltal cipelek magammal az egészen hétköznapi helyzetektől kezdve, a fontos kapcsolataim megéléséig”, sok-sok szituációban.”
Ekkor vissza tudtunk kanyarodni az előző kérdéshez, vagyis, hogy saját érzékelése szerint ki is ő. Végül két alak is megjelent lelki szemei előtt: a jólnevelt, alkalmazkodó kislány képe, aki udvarias, teszi, amit kell, nem árt, nem okoz gondot. És a szeretettel teli, gondoskodó anya figurája, akinek minden vágya, hogy adjon, hogy fáradhatatlanul tegyen valamit másokért. És hogy ebben hol is van ő és az, amit valóban szeretne? Jó kérdés…
Hol kezdődik az önbecsülés és az önbizalom?
Miután körbejártuk, hogy mi is lehet az oka, hogy olyan nehéz kimondani, mit is szeretne, miért érzi azt, hogy ő maga számára kevébé fontos, mint az, hogy mások hogy viszonyulnak hozzá, végül eredményre jutottunk, és a vágyott képet, Éva célját is megfogalmaztuk.
„Ha tükörbe nézek, egy olyan valakit látnék szívesen sokkal többször, aki őszinte, bátran és hitelesen képviseli önmagát (önbecsülés). Képes NEM-et mondani (határok meghúzása), de egyben kedves, segítőkész (jól kapcsolódik), illetve kreatív és felszabadult (önbizalom) is tud lenni.”
A coaching folyamat, bár se nem tanácsadás, se nem tréning- keretei megengedik, hogy egy-egy elmélettel kínáljam meg a Kliensemet. Meséltem Évának a tranzakcióanalízisről és az én-állapotokról azzal, hogy ha megszólítja benne valami, beszélhetünk róla a következő alkalommal. Így is történt.
És hogyan jutunk el a személyes határok meghúzásáig?
A folyamatunk következő részében közösen feltérképeztük Éva egyes én-állapotait, beazonosítottuk azok működését. Felismerte, hogy társas érintkezéseinek javát két domináns én-állapotában tölti:
- azokban szituációkban, mikor a „másik alá megy”, mikor lefagy, mert valaki ráförmed és mikor inkább csendben marad, nehogy megbántson valakit, az Alkalmazkodó Gyermek én-állapotában cselekszik.
- mikor arról van szó, hogy mindenkin segít, mindenkiről gondoskodik és mindent elvállal, Gondoskodó Szülő én-állapotában dönt.
És mind ezek mellett pedig arra vágyik, hogy inkább erősödjön az egyébként számára valamelyest ismerős
- a Felnőtt én-állapota, aki önazonos, aki ismeri a határait. Aki őszintén ki tudja fejezni az érzelmeit, az igényeit, és aki tud nem-et mondani, de úgy, hogy azzal nem bántja meg másikat;
- a Szabad Gyermek én-állapota, aki jól érzi magát, önfeledt, kreatív és az érzelmeinek is teret ad.
Ezt követően azzal foglalkoztunk, hogy Éva a számára vágyott cél felé haladjon. Már a folyamatunk elején felfigyeltem arra, hogy kifejezettem aktívan reflektál önmagára, a gondolataira, és ez a képessége nagy erőforrás és támasz volt számára a coaching folyamat további részében is.
Izgalmas volt követni őt, aki előre jelezte, kifejezeten türelmetlen típus és szeretne hamar célt érni… de a folyamatunk során felismerte, hogy a fejlődének egyik -talán legfontosabb- eleme, ha magával képes türelmes lenni. Jó volt látni, ahogy a megélései hatására magadta ezt a türelmet és ezzel együtt a tiszteletet, anyai gondoskodást önmaga (!!) számára, és ennek hatására szép sorban ébredtek benne a felismerések.
Önbecsülés, önismeret.. Mi a helyzet hosszú távon?
A közös munkánk lezárása után kértem, meséljen arról, hogy van most. Elmondta, hogy érezhetően hatékonyabb lett, jobban tudja menedzselni az idejét: kevesebb dolgot vállal el, de azokat őszintén és jó szívvel teszi.
A határok meghúzásának kérdése is tartósan jó irányba alakult: a munkahelyi helyzetei változtak, mert jobban meg tudja fogalmazni, amit szeretne és bele mer állni abba, ha egy feladat nem (csak) az övé. Ha bármilyen szituációban úgy érzi, időre van szüksége, hogy átgondolja a helyzetet, esetleg kellemetlenül érzi magát, bártan tudja jelezi.
„Érzem magamban a belső bizonyosságot, hogy a magamért való kiállásának, az érzéseim és igényeim megfogalmazásának van tere és létjogosultsága. A kommunikációm sokat javult, gyorsabban döntök, szelektálok, nem megyek bele olyan feladatokba, amiket más is meg tud oldani. Jobban képviselem és szabadabbnak érzem magam.”
Miért fontos tehát az önbecsülés, ha a személyes határok meghúzása kerül fókuszba?
A megfelelő vagy ”elég jó” személyes határok meghúzása azt jelenti, tudom, hol vagyok én, meddig tart a felelősségem és hol kezdődik a másik. Mi az én dolgom, mi nem az, és ezt bátran képviselem, amikor erre szükség van. Ez pedig abból táplálkozik, hogy elég jónak és értékesnek tartom magam ahhoz, hogy ezt megtegyem vagyis, becsülöm önmagam.
Ez sokunknak komoly kihívást jelent, hiszen azt tanultuk: legyünk jók, legyünk szelídek, mosolyogjunk, alkalmazkodjunk minden áron, mert így leszünk szerethetők. Ne mondjuk ki, ha valami bánt minket és főleg, ne szóljunk vissza, mert… Nagy kincsnek értékeljük az alázat képességét és önzőségnek gondoljuk, ha arról van szó, hogy magunkat előtérbe kell(ene) helyeznünk bármikor is.
De vajon tényleg arról kell szólnia az életünknek, hogy Önmagunkat nem becsülve tűrünk és közben rosszul érezzük magunkat, mert belül pontosan tudjuk, valami nincs rendben ezzel az egésszel?
Fontos, hogy tudd, van más út! Az önismereted mélyítésével, új szempontok mérlegelésével és tanulással javíthatsz az életed minőségén, visszaszerezheted az önbecsülésed, alakíthatod a személyes határaidat, hiszen Éva esete is megmutatja, igenis van mód arra, hogy pozitív irányba változzanak a dolgaid.
Ha te is úgy érzed, hasonló helyzetek nehezítik meg a mindennapjaidat, érdemes elgondolkodnod azon, hogy mi is lehet a probléma forrása. Tedd fel magadnak a kérdést:
“Kinek látom és hogyan érzem magam, abban az élethelyzetben, ahol éppen vagyok?”
Kicsit időzz el a válaszon, akár le is írhatod a felmerülő gondolataidat, érzéseidet.
Ha nem vagy elégedett a válasszal, amit kaptál magadtól, gondolkozz el azon, mit szeretnél helyette. Vajon ki lakik benned, aki valamiért -akár részben, akár egészben- nem tud megmutatkozni, pedig szeretnéd…?
És, ha itt a ideje ezen változtatni, előhívni a szunnyadó erőforrásaidat, keress fel bizalommal és nézzük meg közösen, hogyan tudlak támogatni Téged a ebben a változásban!