…..de aztán világos lett, hogy önmagam jobb elfogadásával és megértésével sokkal messzebb juthatok, és ebben a talajban azt gondolom, a pozitív változások is nagyobb teret kaphatnak.
Gellért (33) egy ideje motiválatlannak érezte magát a munkájában, amit pedig nagyon szeretett. Azért keresett meg, mert szeretett volna visszatalálni a korábbi tettrekész, proaktív énjéhez, többet kihozni magából és tudatosabban lépni a céljai felé.
5 alkalmas coaching folyamatban 2,5 hónapon keresztül dolgoztunk együtt a változáson.
Olyan témákkal foglalkoztunk, mint
- az önmagával szembeni erősen kritikus hozzáállásának forrása
- a saját értékeinek tudatosítása, a céljainak ezekkel való összehangolása
- az önbecsülésének erősítése
- önmaga elfogadása, felvállalása,
- a határ húzással kapcsolatos hiedelmei és azok rendezése
- az érzelemkezelési elakadásának rendezése, tudatosabb működtetése
vagyis, a Belső Kritikus dominálta alapműködésének tudatosításán és a tudatos Felnőtt működésének erősítésén, hogy a hol erősen (ön)kritikus, hol aggódó állapotai közötti csapongást egy önmagával empatikusabb, egyensúlyi állapot felé vigyük.
A továbbiakban Gellér saját szavait olvashatod, melyeket a folyamat zárasaként, az összefoglaló alkalommal mesélt el Nekem.
Egy elég konkrét problémával érkeztél hozzám, de végül más irányt vett a folyamatunk…. Hogy látod ezt?
Ez részben volt csak így. Eleinte a hatékonyságom, a proaktivitásom növelésére gondoltam fókuszálni, később viszont sokkal inkább a saját működésem megismerése és annak elfogadása került reflektorfénybe.
Kellett pár alkalom, mire sikerült megfognom a témám és azzal mélyebben foglalkozni. Ezen az úton aztán előkerültek a gyengeségeim, a saját hajtóerőim egyaránt, illetve a munkahelyi működésem és az azzal kapcsolatos valós és vélt elvárások, határok is.
De végső soron minden egy téma köré épült: egy egészségesebb, elfogadóbb, kevéssé ítélkező és kevéssé végletekben gondolkodó önkép és egy magammal való jobb kapcsolat kialakítása volt a valódi célom.
Mi volt a legemlékezetesebb fordulópont vagy felismerés számodra a folyamat során?
Minden alkalom után felszabadultan távoztam, sokkal könnyebb érzésekkel, mint ahogy érkeztem. A harmadikat alkalom mégis kiemelt volt: itt esett le, hogy milyen erősen „ragaszkodtam” a régi működésemhez és különféle panasszal teli ítélkezésbe, kifogásokba és ellentmondásokba kergetve magam, körbe-körbe járva a problémát, még csak véletlenül sem nem ellépve a megoldás felé. Az is hangos lett, hogy mennyi cinizmussal tartom távol magamtól a mély érzéseket, elsősorban önmagammal kapcsolatban.
Azért is gondolom különösen mély és hasznos alkalomnak ezt, mert ekkor jártuk körben a rendszertáblával a “gyengeségeimet” is, és kívülről, külső szemmel tudtam rátekinteni a saját működésemre, ami megdöbbentő de mégis felszabadító volt.
Foglald össze kérlek a megtett utadat, amit bejártál a munkánk során.
Úgy érzem, hogy hosszú utat tettem meg és nem éppen abba az irányba, mint elsőre gondoltam volna.
Amíg én sokkal inkább keménykezűen, kritkával akartam magam megváltoztatni, egy helyben toporogtam, de aztán világos lett, hogy önmagam jobb elfogadásával és megértésével sokkal messzebb juthatok és ebben a talajban azt gondolom, a pozitív változások is nagyobb teret kaphatnak.
Annak is örülök, hogy egyre többször voltam képes E/1-ben beszélni magamról, kimondva fontos felismeréseket magammal kapcsolatban. Ez azt mutatta nekem, hogy egyre inkább hajlandó vagyok vállalni azt, amilyen most vagyok, amit gondolok, érzek, ahelyett, hogy menekülnék előle.
Összességében hogyan érezted magad a velem való közös munkában?
Korábban nem dolgoztam coach-csal és elég sok kétely volt bennem azzal kapcsolatban, hogy mire számítsak. Szerencsére ezek az első alkalommal semmivé váltak. Köszönöm a humorodat és a rugalmasságodat. Azt, hogy folyamatosan éreztem a figyelmed. Nagyon tetszettek a kérdéseid, meg a különféle gyakorlatok: hol elgondolkodtattak, hol kizökkentettek és így egy-egy ülés alkalmával is sok felismerést és lépésről lépésre kézzel fogható eredményt értünk el.
Ha pedig megfogott Gellért története, és te is úgy érzed, itt az idő, hogy valóban tudatosan haladj a céljaid felé, ne pedig csak önmagad nyomaszd és kritzáld, amiért nem siekrül, amit szeretnél, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, ahol átbeszéljük, hogyan tudlak támogatni a fejlődében.